Élet is Irodalom, 2003. február 21.

Palotai

A nácik még a Kossuth téren bóklásznak, én az Erzsébet téren a hóban elveszve a redundáns békebeszédek között, Palotai meg a lemezeit rendezgeti valahol a Blaha környékén. Családi ebéd után partikulárisabb, mégis szentebb elfoglaltságot nem nagyon tudok elképzelni a lemezpakolgatásnál. Nem olyan, mint a rendrakás, sokkal inkább, mint a rózsafűzér-morzsolgatás. Készélés a jövő kihívásaira, de minimum az aznapi éjszakára.

Mert este ünnepi Rewind (a rendezvény, amelyen Palotai, Cadik és társaik, Sabák és Publo viszik a prímet hétről hétre, télen a Trafóban, nyáron a West-Balkánon), amire, ugye, illik felkészélni, s ahol Palotai Zsolt a fő attrakció most már évek óta. A "lemezjátszóista", "A DJ", akinek eklektikus szettjein generációk nőttek fel, akire az amúgy súlyosan szétzilált magyar zenebizniszben mindenki egyforma tisztelettel néz, szóval egy minden gyanú felett álló ember, aki egy negyvenes Jamie Oliver lendéletével hozza ki azt a dzsesszből, drum 'n' bassből és hip-hopból, amit a derék britpopper a brokkoliból és a rizsborecetből.

Palotai felfedező, gyűjtő, rendszerező. A dob és basszus séfje. Polcain példás rendben sorakoznak az albumok a 60-as évek pszichedeliájától a 70-es évek odacsapós politrockjáig, a 80-as esztendők ambient-kísérleteitől a 90-es évek szététős jungle-kultúrájáig, a lassú álomzenéktől a kétszeresére gyorsult hip-hop, a 200 BPM-ek világáig. Szóval van miből főznie.

Kortárs zenész és partygenerátor. Felmerélhet az okosokban, hogy mitől kortárs művészet a DJ-kultúra? Attól, ahogy a zenék működnek egymás hegyén-hátán, ahogy akár évtizedes távolságban lévő dalok csúsznak össze boldog öntudatlanságban, mégis szigorú logisztikával, attól a mosolytól, ahogy a lemezjátszó mögött álló ember lehajol, éppen a megfelelő lemezért kotorászik a sötétben, aztán előveszi, felteszi, elindítja. Ott, akkor, amikor kell. A közönség meg őrjöng, feloldódik a hangerőben, elszáll. Ennyi.

Palotai él. A szoba közepén, kezében a videó távkapcsolója, Mona lánya az ölében, a közelmúltbéli francia-guayanai fellépéséről mesél, közben teker - mármint videokazettát -, s mondja, hogy lezavarták öt perc után a színpadról, és meg is fenyegették. Túl jó volt? Ja. A francia pop-ikon Noire Desire legutolsó lemezének számait is ő rakta össze albummá. Mert mindenkinél jobban ért a kontextus megteremtéséhez. sszekever, elsimít, lehajol, felemel. Kevesen tudják róla, de misztikus ember, tele döbbenetes történetekkel. Mert ritkán beszél, de akkor nagyon sokat.

Régi axiómája, hogy nincsen rossz zene, csak rossz időben és rossz helyen lejátszott muzsika. Egy chicagói dzsessz-standard igazán jó alapra lelhet egy idei londoni breakbeat-étemben, míg egy 70-es évekbeli jamaicai dub-melódia kiválóan simulhat rá egy bécsi down-tempóra. Játszott már Lajkó Félixszel, ahol a hegedűs Palotai elszabadult, őrjöngő étemeire húzta, fellépett már dzsesszistákkal, rádióban, hajón, mezőn, kis magyar klubban, hatalmas tengerentúli fesztiválon, de otthon is úgy játszik a hozzá látogatónak, mintha "élesben" tolná.

Ahogy Nyikolaj Vasziljevics köpönyegéből a nagy oroszok, úgy bújtak ki Palotai étött-kopott varsói dzsesszfesztiválos trikója alól a legjobb magyar DJ-k: a leghűségesebb tanítvány hip-hopper Cadik, az elemzésben is kiváló Naga, a filmzenés attitűddel lemezjátszózó Shuriken és Keyser, a rocker Titusz, meg az egész Tilos Rádiós csapat, úgy, ahogy vannak, vagy százan, hiszen ahogy annak idején Tilos az ! - ahol Zsoltunk még kazettás magnóról osztotta az igét -, úgy Tilos Rádió sem lenne nélküle. Sokáig az ő lakásáról adott az az adó, amely talán a legnagyobb hatással volt (lesz?) a budapesti alternatív tánckultúrára.

Palotai hallatlanul magabiztos, s ez nem valami szokásos sztárallűr, hanem a realitás ismerete. Az apja olimpiai bajnok focista, utána meg a világ legjobb bírója volt - Platini és Kempes előre jelentett neki -, de a fia legalább akkora dirigens. A pálya közepén áll, gólokat lő, de rendszerint ő fújja le a meccset is. Többnyire hajnali öt felé. Mostanában feltűnően jól érzi magát a bulikon. Régen elvolt a keverőjével, csavargatott, tekergetett csöndesen, de mostanában igazán sokat mosolyog. Táncol, miközben táncoltat. Tanít. Játszik. Elvan. Elvagyunk.

Prieger Zsolt