
Az alábbi interjú a Magyar Narancsban
jelent meg, 1998. június 25-én. Bognár Tamás beszélget Palotai Zsolttal.
Határtalanul
Egykor vakon megbíztam a zenei ízlésében, aztán
voltak idők, amikor nem tudtam hova tenni. Talán a mai napig is hullámzik
bennem a rajongás és a meg nem értés, de az én Palotai-képem mégis ugyanaz
marad. Ezalatt nem a rendkívüli tudás előtti tiszteletet értem. Arról van
szó, hogy Zsoltot nem lehet nem szeretni.
Mitől lesz valakiből jó DJ?
Két fontos DJ-kategória van, és ez két külön mesterséget jelent. Van,
aki csak rádióban játszik, a buli egészen más műfaj.Ez ma a legnehezebb
a fiataloknak. Hiába vagy jó szoba-DJ, ha nem hívnak partikra, iszonyú
nehéz megtanulni a szakmát. Közönség nélkül nem érzed a visszacsatolást,
nem tudsz reagálni a buli hangulati változásaira.
Mitől lesz egy jó parti?
Valójában nem lehet megmondani, hogy melyik módszer az üdvözítő. Ha két
DJ-nek egyforma lemezcsomagot adsz, akkor is mást fogsz tőlük hallani.
Ugyanazokat a lemezeket rakják fel, de másképp fogják lejátszani. Arra
a legnehezebb ráérezni, hogy melyik szám következzen, és mikor szólaljon
meg. Persze, az sem mindegy, hogy milyen anyaggal készültél. Egyesek mindig
ugyanazzal a hatvan lemezzel indulnak el. Sok választásuk ilyenkor nincs,
mert hatvan lemezbőlé csak egyféle műsort lehet adni. Mások meg két nagy
ládával érkeznek, abban valószínűleg minden van. Mégsem ez a mérvadó.
Van, aki mindenhol ugyanazt játsza, nincs tekintettel a hallgatóságra,
mégis működik a dolog. Én speciel folyamatosan figyelem a közönséget,
és tesztelem, mire vevő.
Ezzel az empátiával születni kell, vagy fejleszthető?
Is-is. Nekem a zeneiskolában kezdődött a zenével való kapcsolatom. Mindennap
volt énekóra, és megtanítottak mindent a klasszikusoktól a jazzig. Ennek
fontos szerepe volt abban, hogy ma azt csinálom, amit. Aztán át kellett
esni egy másik iskolán. Egy gyerek sorsáról még a szülei döntenek. Teljesen
más, amikor te választasz.
Ez mivel jár?
Két fontos periódusa volt. A Tilos az Á-ban '89-től másfél évig mindennap
dolgoztam, gyakran este tíztől reggel tízig folyamatosan. Az akkori eszközeink
ma már kőkorszakinak számítanak. Keverőnk is csak az utolsó félévben lett.
A mixelés csupán abból állt, hogy átkapcsoltam az erősítőt a kívánt hangforrásra.
Tulajdonképpen csak lejátszottuk a számokat egymás után. Ma meg
a számokból hangokat hallasz, egymáson szólnak, gyakran három egyszerre.
Akkor jó, ha nem veszed észre. Nekem is meg kellett tanulnom így játszani.
Ez már a második szakasz.
A Tilos Rádió újraindulásától kezdődően.Onnantól
az a folyamatzene szól a rádióból, amit ma is hallasz. Az emberek eleinte
nem is értették, mert nem ehhez szoktak hozzá. A frekvenciára várva, ugye,
két évig szünetelt az adás. Nekik kimaradt ez az idő, mert a rádión kívül
normális zenét nem nagyon lehetett hallani. Az egész olyan volt, mint
amikor későn érkezel egy DJ műsorára. Egy jó DJ-szettben minden zenének
van előzménye. Ha az elejét lekésed, nem biztos, hogy bele tudsz kapcsolódni.
Ugyanígy nem értették az emberek, hogy miért nem ott folytatjuk, ahol
abbahagytuk. De hát számunkra a rádió egy percre sem zárt be. A stúdió
ugyanúgy élt, mintha adtunk volna. Folyamatosan zenéltünk, csak nem hallotta
senki.
Miért a lemezlovasok uralják ma a zene világát?
A DJ felrak egy lemezt, rákever egy másikat, aztán még pakol rá egy kis
effektet, és már jön is egy új ötlet. A kapuk sorra nyílnak meg, bármi
megtörténhet. Stúdióban sokkal bonyolultabb zenét írni. Néha a következő
hang is egy hónapba kerül. Sokáig tart a munka, és végtelenül hosszúnak
tűnik, amire megjelenik. Nekem meg ott van kéznél az összes lehetőség.
Jó, de a lemez megmarad, a te műved viszont csak a pillanatnak él.
Egy DJ munkáját kézzelfoghatóan tényleg nem örökli az utókor, hacsak ki
nem adnak tőle egy mix-CD-t, bár harmadszorra már az sem olyan izgalmas.
Hogy lehet követni a borzalmas lemezdömpinget?
Világszerte 1500-2000 lemez jelenik meg hetente, ebből jó esetben meg
lehet hallgatni negyven-ötvenet. A feldolgozásra két-három nap láá rendelkezésre,
de van, hogy csak néhány óra, vagy éppen egy perc, amikor műsor közben
nyomnak a kezedbe egy lemezt, és ott kell eldöntened, hogy be tudod-e
építeni. Akkor lesz kerek, ha nem csak az aktuális heti adagot játszod.
Az újdonságot úgy kell összerakni a régivel, hogy passzoljon.
Hogyan készülsz egy szettedre?
A táska összerakása a legnehezebb.
Mennyi idő?
Minimum egy óra. Velem még nem fordult elő, hogy letettem otthon a táskám,
és a következő este ugyanúgy vittem volna. Egy-két lemez mindig nálam
van, mégis újra össze kell állítanom az egészet, mert mindig találok cserélnivalót.Mindenféle
zenéből válogatok. A kezdetektől fogva így játszom, a lehető legnyitottabb
módon.
Mégis egyre inkább a jungle műfajával azonosítják a neved.
Talán azért, mert az elsők között voltam, akik itthon drum & basst
játszottak. Másrészt pedig sokan nem is tudják, mi az. Bejönnek az érdeklődők
a boltba, ahol dolgozom ( Underground - a szerk. ), és nem értik,
hogy miért van külön a house és a drum & bass.
Mi fontosabb egy DJ számára: a közönség kiszolgálása vagy az önmegvalósítás?
Egyszerre kell történnie a kettőnek. Ha nem azért vagy, hogy a közönség
jól érezze magát, akkor játszhatnál otthon is magadnak. Ugyanakkor az
sem működik mindenhol, ha csak a közönségnek játszol. Egy balatoni diszkóban
nem az a feladat, hogy valami pluszt adjál, de még ott is küzdeni kell.
Most volt egy súlyos élményem. Balaton, diszkó, este tíz, ott a DJ, egész
jó zenéket rak fel. Ritka pillanat ez nálunk, egy warm-up DJ felismeri
a feladatát, és bemelegíti a közönséget. Hát kérlek szépen, a táncparketten
éjfélig egyetlen ember se volt. Nem öt, nem három, egy se. Háromszintes
hely dugig telve, körben táncoló emberekkel. A parketten végül csak azért
kezdtek táncolni, mert a szélén már nem fértek el, és benyomták a többieket.
Egy olyan diszkóban, ahová azért mennek az emberek, hogy táncoljanak,
a buli az istennek se akart beindulni. Ha Londonban felrakja valaki az
első lemezt, az emberek már táncolva mennek be.
Mennyiben fedi egymást az, amit otthon hallgatsz, és amit játszol?
Abszolúte nem, de vannak házi feladatok. Ha valakinek ez a munkája, tartani
kell a lépést. Nincs olyan napom, hogy ne hallgatnék meg valami új lemezt.
- Számodra mit fejez ki a zene leginkább?
- A határtalanságot. Ez földrajzilag is megjelenik, hiszen Új-Zélandtól
Dél-Afrikáig bárhol hallhatod azt, ami tegnap itt készült Magyarországon.
Az emberek mindenféle kultúrális és faji különbözőségek ellenére, mindenféle
előtanulmány nélkül be tudják fogadni. Sven Vath mesélte, hogy különleges
helyeken is szokott játszani. Dél-Amerikában indiánoknak, vagy fogja magát,
és elmegy Indiába. Ugye, te is azt feltételeznéd ezekről a népekről, hogy
a mai zenék hallatára egyből elrohannak. Hát nem. Ugyanúgy megőrültek,
mint mi Európában bárhol, pedig azelőtt még soha nem hallottak ilyet.
Neked mi volt a legnagyobb DJ-s élményed?
Nemrég történt, a szegedi kisszínház ruhatárában. Amikor megláttam, hogy
hol és min kell játszanom, majdnem visszafordultam. Ez képtelenség, ezt
így nem lehet. Aztán életem egyik legjobb bulija lett. Megőrültek az emberek,
a cigányzenétől a jungle-ig mindenre táncoltak. Szóval soha nem tudhatod,
mikor és hol lesz az a parti. Elmész játszani egy olyan helyre, ahol minden
a legjobb, és lehet, hogy mégse megy. Itthon különben azok a bulik mennek,
amiket nem a szórakozóhelyeken rendeznek. Törökbálint, fürdős bulik, Tilos-partik.
Klubélet nincs is. Nálunk nem tud valami nyolckor elkezdődni, hogy éjjel
kettőre vége legyen. Külföldön így szervezik. Párizsban, ha egy koncert
kilencre van kiírva, és tizenegyre mész oda, már hazaért mindenki. Londonban
a Metalheadz-parti vasárnap este kilenckor kezdődik, és éjfélkor vége
van. Ezért van ott közönség, és ezért nincs nálunk. Kint mindenki el tud
menni, az is, akinek másnap dolga van. Itthon éjjel egy előtt nincs semmi.
Hiába van meghirdetve tizenegyre, egy előtt nincs ember. Így tényleg csak
azok bírják, akiknek vagy nincs semmi dolguk másnap, vagy szeren vannak.
Huzamosabb ideig ezt így nem lehet csinálni. De hiába. Megfigyeltem, az
emberek benéznek egy helyre, és ha csak úgy néhányan vannak, akkor elmennek,
vagy be se jönnek. Az kell, hogy ne lehessen megmozdulni.
Mennyire vagyunk lemaradva a nemzetközi DJ-mezőnytől?
Minden külföldi meglepődik. Nem azért mondom, hogy most fényezzem magunkat,
de bárki után is játszottam, csak néztek, hogy mi van. Nem hitték el,
hogy ilyen lemezek vannak itt. Ez azért van, mert mi szegények vagyunk,
nincs sok pénzünk lemezre, és ha már veszünk, akkor biztosra megyünk.
Nincs arra keret, hogy szart is vegyünk. Kint egy idő után úgy néz ki,
hogy a kiadóktól még a megjelenésük előtt megkapod a lemezeket promócióba.
Ez nagyon jó érzés, mert ugye nem kell kifizetni. Mondjuk naponta kapsz
harminc lemezt, ugyan abból huszonnyolc hallgathatatlan. Meg aztán egészen
más a viszonyod azokkal a lemezekkel, amiket te találsz meg. Utánamész,
fizetsz érte, és a tied.
Felsőbbrendű a DJ, mint a hangszeres zenész?
Ha jó, akkor minden működik. Egy szál cigány ember is lehet zseniális,
minden kíséret nélkül. Csak azzal, ami kifér a torkán. Amikor ez szóba
kerül, mindig elfelejtik az emberek, hogy soha nem arról beszélek, versenyeztessük
a tíz, az ötven, vagy a háromszáz évvel ezelőtti zenéket a mostanival.
Nem arról van szó, hogy melyik a jobb, hanem hogy mi van ma. A zene folyamatosan
fejlődik. Nem mondhatjuk, hogy nekem jó volt, ami egy hónappal ezelőtt
történt, úgyhogy én most megállok. Meg kell hallani azt is, ami ma van.
Akkor is, ha most nem áll ki valaki énekelni, hanem a gépek mögött a gombokat
csavargatja. Régen voltak a zenekarok, aztán egyszer csak jött egy DJ,
és közben szkreccselt, rakosgatta a lemezeit. Ma ez megfordult, most nem
a zenekar mögött van a DJ, hanem a DJ mögött van a zenekar. Nézd meg Roni
Size-ékat, ugyanolyan rangú a gitáros, a dobos és a kütyüs. Az élő hangszerek
visszajönnek a zenébe, a fúvósoktól a pengetősökig minden. Akik rásütik
a tánczenére a hideg gépzene bélyeget, mindig elfelejtik, hogy a gépeken
át jövő hangokat is emberek csinálják. Minden attól függ, hogy ki van
a gép, a lemezjátszó mögött.
Anyagilag mi a helyzet?
Nekünk sokkal nehezebb dolgunk van, mint Nyugaton. Nem halljuk rendesen,
amit csinálnunk, a lemezjátszók csúsznak, borzalmasak a keverők. Jon Carter
huszonnégy éves, és stúdiója van a lakásában. Én most leszek harminchét.
és otthon még mindig csak egy lemezjátszóm van; egy évvel ezelőtt pedig
mindössze egy hordozható rádiós magnót birtokoltam. A Tilos-bulin az előttem
játszó Carter 600 fontot kapott, jutányosan. Én 5000 Ft-ért játszottam
a PeCsában. Az ő szerződésében benne van egy plusz repülőjegy, én meg
azon fogadkozom, hogy nem megyek többet vidékre, mert lehetetlen, hogy
mindent én vigyek. Lemezjátszót, tűt, keverőt, és persze lemezeket. Érted.
Vonattal Pécsre két lemezjátszóval, mert nem bírtak szerezni. Elindulsz
délután, és hazaérsz másnap délre.
Ebből a pénzből hogyan veszel lemezeket?
Szerencsére nem csak ebből élek, zenei szerkesztőként is dolgozom: színdarabok,
divatbemutatók, filmek alá keresek aláfestő zenét. Valójában sok mindent
le is kell mondanom. De külföldön ennyit sem vállalhatnék. Ha te kint
egy színházi előadáshoz csinálsz zenét, nem mehetsz el közben egy boltba
dolgozni.
A boltot meddig bírod?
Ez a lelke az egésznek, ott hallom az új zenéket. Ha nem vagyok ott, amikor
jönnek a lemezek, lemaradok a hetven százalékáról. A legjobb lemezek maximum
1000-1500 példányban kerülnek a piacra, és ebből egy-két darab kerül az
országba. De ez akkor is így van, ha kimész áruért. Ha nem akkor érkezel
a nagykerbe, amikor az áru jön, éppúgy lemaradsz, mint a boltban. Mire
a listáról kinézed a lemezt, a nagykereskedés már el is adta. Ezért kell
kint is napi három-négy órát az üzletekben tölteni. A londoni Black Market
jungle-részlegében régi lemez nincsen, csak kábé huszonöt újdonság. De
ha lemész fél óra múlva, már egy másik huszonötöt találsz. Iszonyúan pörög,
olyan, mint egy hangyaboly, képtelenség a pulthoz férni. Nem naponta érkezik
az áru, hanem félóránként. Délután a stúdióban csinálnak egy számot, felveszik
datra, bakelitet vágatnak belőle, és este már szól a klubban. Nem kell
várni hónapokat, amíg megjelenik. Ha megnézed a DJ-k listáit, szinte csak
dubplate-eket játszanak, vagyis olyan zenéket, amiket soha a büdös életben
nem fogsz hallani. Esetleg három-négy hónap múlva. Ezért is marad mindig
underground. Soha nem lehet olyan mélységben megismerni, hogy közkinccsé
válhasson.
|