Ez az interjú a Népszabadságban jelent meg 2002. január 25-én. Készítette: Trencsényi Zoltán

Hip-hop indiánokkal, Sinatra láncfűrésszel

Budapesti fültisztítás Palotai módra - A fontos dolgok mindig a perifériáról jönnek

Zenei általánosba, majd a Testnevelési Főiskolára járt, ám egy sérülés miatt sohasem fejezte be. Később koncertet szervezett, sört csapolt, utcát söpört. Nevét a Tilos Rádió zenei vezetőjeként jegyezték meg a fiatalok. DJ Palotai, azaz Palotai Zsolt a hangszerek közül elsőként a síppal ismerkedett meg. Édesapja használta, aki nem akármilyen zenei teljesítménnyel büszkélkedhet: évtizedeken át egyetlen hangot fújt, mégis: ennek hallatán tízezrek ugrottak talpra.

Édesapja, Palotai Károly olimpiai bajnok focista, később elismert, nemzetközi játékvezető volt. Ám akármilyen jól muzsikált, az ő zenéje általában csak a közönség egyik felének tetszett.
Eleinte családostul jártunk a mecscseire, de anyám nem sokáig bírta hallgatni a gyalázkodást. Emlékszem: egyszer a Bruges ellen játszott az FTC, én pedig a ferencvárosi szurkolók között ültem. Apám valamit ítélt a Fradi ellen, mire elképesztő őrjöngésbe kezdett körülöttem mindenki, szidták őt, szidták az egész családot, és senki nem értette, hogy én miért hallgatok.

Talán azt gondolták, hogy ön az egyetlen belga szurkoló a lelátón.
Aki ráadásul elég bátor, hiszen be mert ülni a ferencvárosi kemény mag kellős közepébe...

Különböző stílusú zenerészletekkel, effektekkel, zajokkal dolgozik. Elektronikus tánczenét kever össze afrikai törzsi énekkel, Frank Sinatra-slágert ipari hangokkal és drum and bass alapokkal... Tulajdonképpen mi az, amit ön csinál?
Folyamatzene. Észrevétlenül egymásba kapcsolódó számok, megfűszerezve mindenféle hangokkal, egyéb zenei részletekkel. Ám ha valaki nem ismeri az eredetit, akkor észre sem veszi, hogy a brazil indiánok éneke vagy az üvegcsörömpölés nem tartozik hozzá.

Kinek szól ez a furcsa hangfolyam?
Mi, akik ezt csináljuk, afféle összekötő kapocs vagyunk azok között, akik mondjuk a komolyzenét, a dzsesszt vagy az igényesebb műfajokat szeretik, és azok között, akik azelőtt kizárólag technopartikra vagy diszkóba jártak. Hozzánk mindkét rétegből eljönnek.

Azt mondják, ön szinte valamennyi stílusban otthon van. Honnan ez a zenei tájékozottság?
Tizennyolc éves koromig Győrben laktam, arrafelé a nyugati adókat is tudtuk fogni, és azokon egészen más zenéket hallottunk, mint a magyar rádióállomásokon. Különben a Hortobágyi Laci zeneszerző barátom szokta mondani: a fontos dolgok mindig a perifériáról jönnek.

Budapesten az értelmesebb zenék bölcsőjeként a Tilos az Á nevű szórakozóhelyet szokták emlegetni. Azt, ahol először állt a lemezjátszók mögött.
A Tilos az Á-ban játszottunk először olyan zenéket, amilyeneket addig máshol nem nagyon lehetett hallani. Az akkor még fontos rockon kívül népzenét, afrót, latint, hip-hopot, és néha kaptunk lemezeket azoktól a külföldiektől is, akik megfordultak ott.

Később a Tilos Rádióban folytatta a fültisztítást.
Ott már negyedórán belül szólalt meg a dzsessz, a rock, a hip-hop vagy a kortárs zene. Mostanában ez még jobban összesűrűsödött. Amit az előbb felsoroltam, manapság egyetlen percbe belefér.

Olvastam valahol, hogy évente csak Angliában 12-15 ezer partikultúrában használatos felvétel készül. Talán azért kell egy számba belezsúfolni további húszat, mert csak így lehet bemutatni az arra érdemeseket?
Nem. Azért, mert így új minőség születik. Az eredetinél izgalmasabb, semmi máshoz nem hasonlítható zenefolyam.

Mégis: hogy lehet figyelemmel kísérni ezt a tömérdek kiadványt?
Információkat a netről lehet szerezni, a DJ-k által összeállított listák is adnak némi tájékoztatást, és persze éjjel-nappal járjuk a lemezboltokat. Észnél kell lenni, mert a kortárs lemezekből hetente körülbelül kétezer jelenik meg, ráadásul legtöbbször nagyon kis példányszámban, így aztán, ha a megjelenés napjaiban nem bukkanok rá valamire, akkor lehet az bármilyen fantasztikus, örökre elveszett.

Nálunk hány DJ vadászsza a legújabb felvételeket?
Nagyon sok. Szerte az országban körülbelül hetven, ebből Budapesten talán negyven! Közöttük vannak nagyon jók is, de ez persze nem azt jelenti, hogy mindenkinek folyamatosan akad munkája. Nekem is csak az utolsó másfél év jött be. Mostanában rengeteg helyre hívnak, járok külföldre is, de korábban a fellépések mellett koncertet szerveztem, sört mértem, utcát söpörtem, lemezboltban dolgoztam.

Mennyit költ lemezekre?
Amennyit keresek. Mindent.

Hány lemeze van?
Nem sok, néhány ezer. De nem az a lényeg, hogy mennyi, hanem az, hogy milyenek! Az egyik legnagyobb müncheni kiadó igazgatójának hetvenezres gyűjteménye van. Külön lakásban tartja a lemezeit: hol vagyok én tőle?!

A városban gyakran látni kortárs tánczenei bulikat hirdető plakátokat. A neveket, zenei stílusokat, egyáltalán: a falragaszon olvasható feliratokat már csak a bennfentesek tudják megfejteni. Ebből és a DJ-k számából úgy tűnik tehát: a partik világának ma már komoly kultúrája van. Vannak ehhez megfelelő helyszínek is a fővárosban?
Ahhoz képest, hogy tömegek mozdulnak rá egy-egy ilyen eseményre, kevés. Pedig, mivel az embereknek nincs annyi pénzük, hogy rendszeresen eljárjanak szórakozni, itt klubélet helyett alkalmi partiélet van. Úgyhogy még több olyan hely kellene, mint a Rudas fürdő, a törökbálinti Katlan, a Frankhegy, a Petőfi Csarnok vagy az Almássy Téri Szabadidőközpont. Nálunk ezeknek a buliknak tétjük van.

Ezt hogy érti?
Nyugaton csak négy-ötszáz ember táncol egy-egy partin, nálunk több ezer. Ott szolidabban szórakoznak, nincs az a frenetikus őrület, mint itt. Ha Angliában a DJ egy-egy gyengébb számot játszik vagy megkockáztat egy meglepetést, nem történik semmi. Az emberek táncolnak tovább. Itt viszont ilyenkor kiürül a parkett. Nálunk nagyon kritikusak a fiatalok, igaz, itt sokszor nem is a szórakozás a cél.

Hanem mi?
A kiszakadás. A felejtés.

Akkor hát a zene nem is fontos?
Nagyon fontos. Én például egy fellépésre elviszek több száz lemezt, de hogy mikor melyiket teszem fel, azt általában nem tudom. Ezt az adott pillanat határozza meg, valamint az, hogy bizonyos zene csak bizonyos napszakokban és bizonyos hangulatban működik. Belőlem rengeteget kivesz egy-egy este, nagyon sok munkámba telik, hogy az emberek jól érezzék magukat. És még valami: ha nagyon rajta vagyok a dolgokon, hetente beleakadhatok öt-hat nagyon jó lemezbe. Hol talál valaki hetente öt-hat nagyon jó filmet, könyvet vagy kiállítást?

Ha ennyi jó muzsika létezik, akkor a budapesti éttermek, kávézók többségében miért az ostoba tucatzenék üvöltenek? Egy keleti étteremben miért egy kereskedelmi rádiót hangosítanak ki?
Ma már azt mondom: csak jó zene van. Legfeljebb nem a megfelelő helyen, a megfelelő embereknek szól. A baj inkább az, hogy többnyire a nem megfelelőt nyomják, és nincs választási lehetőség. Egyébként külföldön is pontosan így van ez. Egyiptomban például minden helyen ugyanaz a négy-ötféle kazetta szól: Pink Floyd, Dire Straits, ilyenek. És amikor megkértem a kávézók tulajdonosait, hogy engedjék meg, hogy belehallgassak a bazárban vásárolt, helyi, arab zenébe, mosolyogva csóválták a fejüket: csak nem képzelem...