Nyúlfarknyi beszélgetés a Távkapcsolóban (A UPC kiadványa), 2000/4

Palotai, a disc-jockey

Palotai Zsolt az első igazi DJ-k közt volt Magyarországon. Felejthetetlen rádióműsorok, remixek kötődnek nevéhez. Zsolt a közelmúltban Amerikában járt, részt vett a zeneipar egyik legrangosabb nemzetközi találkozóján Miamiban, és volt néhány fellépése New Yorkban.

A kívülálló azt hinné, hogy a Winter Music Conference szakmai seregszemle, ahol nagy dolgokról beszélgetnek. Neked hogyan tetszett a WMC?

Miami nagyon furcsa hely, olyan, mint a Balaton, sőt... A konferencia pedig teljesen más, mint egy szakmai vásár. Találkozni nem nagyon lehet senkivel, nem úgy működik, hogy van egy stand, odalépsz és bárkivel beszélhetsz. Teljes a fejetlenség, ha nem ismered, akit keresel, nem is fogod megtalálni. Inkább nyaralásnak tűnik az egész, de nagyon jó bulik vannak, a szállodák bárjaiban pedig fontos dolgokról születnek döntések. A WMC ideje alatt rengeteg bulit rendeznek, ezek főleg a résztvevők számára teremtenek lehetőséget, hogy meghallgassák egymás zenéit. A legnagyobb sztárok játszanak hetven embernek, olyan nevek lépnek fel egymás után, hogy máshol ez a névsor stadionokat töltene meg. A legjobb pedig az, hogy minden zenére táncolnak az emberek, bármilyen stílusra, egyik este hip-hop, drum and bass és techno. Nyitottak mindenre. A közönség mosolyog, élvezi a zenét. Ez itthon elképzelhetetlen.

New Yorkban te is játszottál három helyen. Milyen új tapasztalatokat szereztél?

A legfurcsább és a legjobb fellépés vasárnap délután volt egy kis kávézóban. Nekem már az időpont is szokatlan volt, mert soha nem játszottam vasárnap délután, esetleg a rádióban, de az más. Fantasztikus élmény volt, hogy olyan zenéket tudtam játszani, mint amilyeneket még soha. A helyre alig fért be ötven ember. A hangzás hihetetlenül tiszta volt. Egy fekete srác odalépett hozzám és csak annyit mondott, hogy az előbb telefonon keresztül hallotta a zenét, és úgy érezte, ide kell jönnie. Ott vagy New Yorkban, azt gondolnád, hogy van minden és tényleg van, de mégis...